Ezerféle arcát mutatja az ősz

2019/10/17

 

Ahogyan az őszi erdőt színei is ezerfélék lehetnek, zöldes-sárgás árnyalatú foltjaival elkápráztatják az arrajárókat, úgy is ezerféle lehet egy igazi kraftsör színe is.

 

Éppen ezért áll oly közel hozzánk ez az évszak. 

 

Ezt a képet árnyalja és ellenveti a karbonautók füstjétől terhes őszi város képe, ahol a méltán elfáradt kalandor, a vámpírvadász, a krónikás, a dalnok és úgy általában az ellenállók csak egy helyen nyugodhatnak le egy kicsit: ez a Krak'n Town, a búfelejtők közül is az első, ahol az őszi faleveleket idéző tónusokban megjelenő kraftsörök igazán megtalálják az ezt elfogyasztó lelkét. 

 

Most, hogy indul a téli szezon, egyébként is feltankoltunk a nyárbúcsúztató sörökkel, melynek a nevei is ezekre utalnak: léghajóinkból a város határába ledobták a Hopfanatic Goodbye Summer nevű watermelon new england IPA főzetét, de a Hedon Indian Summer csúcsteljesítményét is megpróbálhatja a szerencsés.

 

Ne tessék megfeledkezni a saját bérfőzésünkből származó ház söreiről sem, mint a Krak'n IPA, Krak'n Steambeer, a Pils vagy a Krak'n Áfonyáról sem, ami egy igazi local fruit lager képében hozza el a nyugalmat egy percre az ellenállók szürke - de egyre kivilágosodó - világában.  

 

Megnézem a söröket >>

 

Asztalt foglalok >>

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Közelmúlt

November 16, 2018

September 11, 2018

July 27, 2018

Please reload

Könyvtár
Please reload

Témák
Please reload

Kövess
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square